Játékos tanulás: Ki a legmagasabb? – Indul a sulibusz

£ 4.50

A Disney Indul a sulibusz foglalkoztatókönyvek kiváló segédeszközök gyermekünk képességeinek fejlesztéséhez. A könyv olyan jól felépített feladatsorokat tartalmaz, melyek célja, hogy gyermekünk elsajátítsa a sikeres iskolai szereplés szempontjából rendkívül fontos alapkészségeket. Az interaktív matricák, játékok, kirakók és más szórakoztató feladatok élvezetessé teszik a tanulást, és segítenek abban, hogy a kicsi megtanulja, hogyan mérheti és hasonlíthatja össze a körülötte lévő tárgyakat.
A gyermekek legkönnyebben úgy barátkozhatnak meg a méréssel, ha lehetőséget biztosítunk számukra, hogy a mindennapokban használják a tárgyak hosszát (hosszabb, rövidebb, magasabb, egyforma), mennyiségét (több, mint, kevesebb, mint, ugyanannyi), tömegét (nehezebb, könnyebb, ugyanolyan nehéz), illetve hőmérsékletét (meleg, hideg) leíró szavakat.
A nem hagyományos tárgyak használata (gemkapcsok vagy kisebb építőkockák) lehetővé teszi a gyermek számára, hogy kézzelfogható módon mérhesse meg a tárgyak hosszát és magasságát. Idővel azt is megérti majd, hogy szüksége van a szabványos mérőeszközökre is, például vonalzóra, mérőpohárra, hőmérőre.
A fogalkozás alatt figyeljünk oda a kicsi tűrőképességére. Ne fárasszuk ki, de ne is hagyjuk unatkozni. A tanulás legyen kihívás, ugyanakkor szórakozás is. Akkor fejezzük be a foglalkozást, amikor a gyermek még élvezi a munkát, hogy később kedvvel folytassa. Legyünk partnerei gyermekünknek, és segítsük a könyv feladatainak megoldása közben, hogy elérje azokat a fontos mérföldköveket, melyek teljesítésével magabiztos és önálló tanulóvá válhat az iskolában.

Ebben a kötetben Auróra, Hófehérke és Hamupipőke kellemesen töltik el a napot. Sétálnak, süteményt sütnek, virágot szednek, és közben még arra is jut idejük, hogy megtanítsák neked, hogyan kell megmérni a körülötted lévő tárgyakat.

A könyv Elfogyott státusz esetén is rendelhető!

1 készleten

Kategória:

Leírás

Főszerkesztő : Tóth-Gulyás Zsófia
Eredeti cím : Disney School Skills – Let’s Learn How to Measure
Nyelv : magyar
EAN : 9789632976914
ISBN : 9632976914
Megjelenés : 2012.
Kötésmód : ragasztott kartonált
Oldalszám : 78
Méret [mm] : 209 x 297 x 7
Tömeg [g] : 300

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Játékos tanulás: Ki a legmagasabb? – Indul a sulibusz” értékelése elsőként