Játékos tanulás: Hogy írjam le? (Hercegnők) – Indul a sulibusz

£ 4.50

A Disney Indul a sulibusz foglalkoztatókönyvek kiváló segédeszközök gyermekünk képességeinek fejlesztéséhez. A könyv olyan jól felépített feladatsorokat tartalmaz, melyek célja, hogy gyermekünk elsajátítsa a sikeres iskolai szereplés szempontjából rendkívül fontos alapkészségeket. Az interaktív matricák, társasjátékok, minikönyvek és a sok-sok változatos tevékenység élvezetessé teszik a tanulást, és segítenek abban, hogy a kicsi magabiztosan elsajátítsa az írás alapjait.
Minél korábban ismerkedik meg a gyermek a betűkkel és leírásukkal, annál könnyebben boldogul majd az iskolában az írás- és olvasási készségek elsajátításában. A firkálás, a rajzolgatás, a betűk összefűzése, illetve a szavak leírása során a kicsi ráébred arra, hogyan közvetítheti gondolatait írásban. Miközben megbarátkozik az írással, nagy figyelmet fordít arra is, hogy mit hall egy-egy szó elején, közepén és végén. Fokozatosan egész sor szót tanul meg helyesen leírni. A nyelv működésének megismerésére az egyik legjobb mós, ha elgondolkodtató feladatokon keresztül nyújtunk gyakorlási lehetőséget gyermekünknek.
A foglalkozás alatt figyeljünk oda a kicsi tűrőképességére. Ne fárasszuk ki túlságosan, de ne is hagyjuk unatkozni. A tanulás legyen kihívás, ugyanakkor szórakozás is. Akkor fejezzük be a munkát, amikor a gyermek még élvezi a munkát, hogy később kedvvel folytassa.
Legyünk partnerei gyermekünknek, és segítsük a könyv feladatainak megoldása közben, hogy elérje azokat a fontos mérföldköveket, melyek teljesítésével magabiztos és önálló tanulóvá válhat az iskolában.
Belle, Hófehérke és Auróra varázslatos világba kalauzolnak el: a betűk és az írás meseszép birodalmába! A hercegnők sok-sok játékos feladatot gyűjtöttek össze, hogy a gyakorlás igazi szórakozás legyen!

A könyv Elfogyott státusz esetén is rendelhető!

Elfogyott

Kategória:

Leírás

Eredeti cím : Disney School Skills – Let’s Learn How to Write
Nyelv : magyar
EAN : 9789632976952
ISBN : 9632976952
Megjelenés : 2012.
Kötésmód : ragasztott kartonált
Oldalszám : 78
Méret [mm] : 210 x 297 x 7
Tömeg [g] : 300

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Játékos tanulás: Hogy írjam le? (Hercegnők) – Indul a sulibusz” értékelése elsőként