Berg Judit: Hisztimesék

£ 8.90

Berg Judit meseíró, civilben négy gyerek édesanyja. Az először 2005-ben megjelent Hisztimesékben személyes tapasztalatai alapján szól kisgyerekekhez és szüleikhez. Rumini című meseregénye 2007-ben elnyerte az IBBY “Év Gyermekkönyve” díját, s a “TOP50 magyar gyermekkönyv 2000-2010” listán a negyedik, a regények sorában az első helyen szerepel, és számos magyar általános iskolában kötelező olvasmány. Hisztizik a kisgyerek – nem akar öltözni, ebédelni, rendet rakni, vagy éppen csak fel szeretné hívni magára a figyelmet. A könyv meséi válsághelyzetben születtek: síró-rívó, hisztiző kisgyerekei megnyugtatására találta ki őket a szerző. A kedves, rövid kis történetek a mindennapok apró, de sokszor megoldhatatlannak tűnő nehézségeit segítenek áthidalni a gyerekeknek és szüleiknek. A remek illusztrációk és rövid párbeszédek az állandóan lapozni vágyó, türelmetlen gyerekek számára is felolvashatóvá és élvezhetővé teszik a meséket. A kötet elején – bevezetés helyett – egy a szülőknek szóló, bátorító-vigasztaló “igaz mese” található. A könyv végén pedig egy ráadásmese, amelynek semmi különös tanulsága nincs, egyszerűen a derűs pillanatokra való.

A könyv Elfogyott státusz esetén is rendelhető!

Rendelési szándékát jelezze felénk e-mailen (info@gyermekkonyvek.co.uk) !

Elfogyott

Kategória:

Leírás

Kiadó: ECOVIT KIADÓ KFT
Oldalak száma: 36
Borító: KEMÉNYTÁBLA
Súly: 298 gr
ISBN: 9789638002457
Nyelv: MAGYAR
Kiadás éve: 2013
Árukód: 2157624 / 1071370
Illusztráció: GÉVAI CSILLA RAJZAIVAL
Illusztrátor: Gévai Csilla

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Berg Judit: Hisztimesék” értékelése elsőként