Tandori Dezső: Kilobbant sejtcsomók – Virginia Woolf fordítója voltam

„Virginia Woolf hét regényét fordítottam magyarra… Könyvünkben (hadd fogalmazzak ilyen ómódian!) e hét könyv fordításának történetét aligha fogom elmondani. Sem stiláris küzdelmekről (nem voltak!), sem Virginia Woolf általam elképzelhető értékelhetőségéről, sem a róla fennmaradt tömérdek (többnyire hiteles) élettörmelékről, adatról, értelmezésről nem akarok szólni. (Ha aztán véletlenül mégis… akkor az óhatatlan lehetett; áttételes.) Szólni itt arról akarok csak, milyen is volt a lefordítandó művekre az én mindenkori rácsodálkozásom, hogyan gondoltam, „nocsak”, „te jó ég”, „én ebben a helyzetben”, vagy „hát ez a figura meg…”, „mik vannak”, „persze, persze, csodás”… vagyis olyan leszek, mint a gyerekek a bábszínházban, nagyjából, hogy „vigyázz, ő a Gonosz”, netán „jön a Krampusz”, „ne higgy neki” (Virginiának én, persze, hiszek!), így kiabálnak be. Mindjárt az első könyv, a Mrs. Dalloway, melynek fordításával 1970 táján az Európa Könyvkiadó megbízott, döbbenet volt…” /Tandori Dezső/ Így is igazi élményt ígérne a könyv – de persze azért mégis több ennél. Jóval több. Nemcsak egy nagy magyar író lenyűgöző képe (saját rajzokkal!) egy nagy angolról, nemcsak egy életmű átértékelése (mert bizony az is), nemcsak az alakok, helyzetek, művek – nem irodalomtörténészi, esztétai, hanem – alkotótársi vizsgálata, olyan összefüggések felvillantásának sorozata, amelyek nyilván sokunk figyelmét elkerülték… hanem benne van Tandori Dezső maga is, benne van Tandori „Virginiája”, Londona (versekkel!), Tandori hétköznapjai és több évtizedes műfordítói léte is. Annak a művésznek szellemi izgalmakban bővelkedő, nagyon sűrű könyvecskéjét olvashatjuk, aki a magyar műfordítás történetében szinte páratlan teljesítményt tudhat magáénak: a XX. századi regényirodalom egyik maradandó oeuvre-je mostantól az ő felülmúlhatatlan hangján szól hozzánk.