Szalai Nóra: 5 perc angol nyelvtan – Igeidők

Szalai Nóra: 5 perc angol nyelvtan – Igeidők

£ 10.00

Ebben a könyvben az igeidőket veszem sorra, a lehető legrészletesebben kifejtve azok használatát, és a rájuk vonatkozó szabályokat. A magyarázatokat a lehető legközérthetőbb módon próbáltam megfogalmazni, sok illusztrációval és példamondattal, így kezdők számára is nagy segítség lehet a nyelvtanulás során, de haladók, sőt már nyelvvizsgával rendelkezők számára is hasznos nyelvtani összeállítás. Minden igeidőhöz számos feladat is tartozik, így a megtanultakat rögtön gyakorolni is tudják a nyelvtanulók!

A könyvben az igeidőket olyan sorrendben magyarázom el, ahogy azokat tanulni érdemes. A könyvek szinte 100 százaléka az igeidőket (Tenses) jelen, múlt és jövő időkre osztja, és e szerint magyarázza azokat. Nagyon sok nyelvtankönyv azzal kezdi, hogy az angolban 12 igeidő van, és hogy ez milyen nehéz, mert a magyarban csak 3 van, és nincsenek meg az angol igeidők magyar megfelelői. Ez azonban nem igaz, mert a magyarban ugyanúgy megvan mindennek a megfelelője, csak éppen neve nincs, mint az angolban (magyarul például az igekötők használatával fejezünk ki sok mindent), és szegény tanulóknak elmegy a kedvük az egész nyelvtanulástól, amikor a tanárok és a nyelvtankönyvek a 12 igeidővel riogatják őket!

A kötetben úgy fognak az egyes igeidők leírásai egymás után következni, amilyen sorrendben érdemes megtanulni őket.

Szalai Nóri

Elfogyott

Termékleírás

Terjedelem: 152 oldal
Kiadás ideje: 2005

Vélemények

Még nincsenek értékelések.

Mondd el a véleményed elsőként: “Szalai Nóra: 5 perc angol nyelvtan – Igeidők”