Michael Connelly: Kilenc sárkány

£ 11.65

A Fortune Liquors aprócska italbolt Los Angeles egyik rossz hírű környékén. Harry Bosch hosszú évek óta ismeri: mindig magánál tartja azt a levél gyufát, ami egy réges-régi ügy kapcsán került hozzá. A rajta olvasható mottó – „Boldog az, aki menedéket talál a saját lelkében” – a legsötétebb órákban jelentett számára vigaszt. John Línek, az üzlet kínai tulajdonosának a meggyilkolása érzékenyen érinti Boscht, aki megfogadja, hogy mindenáron felkutatja a tettest. A kínai bevándorlók világa azonban ismeretlen számára, sem a nyelvet, sem a kultúrát nem ismeri. Az ügy szálai egy veszedelmes hongkongi bűnszervezethez vezetnek. Ráadásul Boschtól elszakítják a lányát, aki mindennél többet jelent számára. A férfinak Hongkongba kell utaznia, hogy mindent egy lapra feltéve megmentse Maddie-t, aki vélhetően a maffia karmai közé került. A Kilenc Sárkány nevű helyen, az Éhes Szellemek ünnepén Bosch beleveti magát ebbe az ismeretlen világba, hogy szembeszálljon a triádok kíméletlen szervezetével…
A Kilenc sárkány Michael Connelly minden eddigi regényén túltesz, és igazolja, hogy a kritikusok nem érdemtelenül tartják őt a világ egyik legjobb krimiírójának. A kötet 39 nyelven jelent meg, és több mint 42 millió példányt adtak el belőle.

A könyv Elfogyott státusz esetén is rendelhető!

Elfogyott

Kategória:

Leírás

Kiadó: ALEXANDRA KIADÓ
Oldalak száma: 336
Borító: PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Súly: 360 gr
ISBN: 9789632979984
Nyelv: MAGYAR
Kiadás éve: 2013
Árukód: 2239313 / 1093838
Fordító: Babits Péter

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Michael Connelly: Kilenc sárkány” értékelése elsőként